| Az előzmények
Ez is egy régebbi történet. Már évekkel ezelőtt is nagyon szerettük a biciklitúrákat. Bajára sokat jártunk, de az csak 40-50 Km oda-vissza. Elhatároztuk, hogy próbára tesszük a csapatot. Irány Ausztria. Előtte azonban le kellett ellenőrizni, hova is menjünk. Kimentünk hát Józsi bácsival és Ibolya nénivel ( apuval, anyuval ) a sógorokhoz, hogy keressünk egy helyet. Találtunk is egy nagyon szép üdülő környéket. Bad Gleichenberg-et néztük ki. Igen ám, de mi sátorral jönnénk, azokat csak úgy leverni sehol nem lehet. Mit tegyünk? Szereztünk egy telefonkönyvet, hátha van magyaros vagy horvát csengésű név ( Józsi bácsi bunyevác, anyanyelve szerb-horvát ). Majd felhívtunk egy plébániát is, hátha tudnak valakiről. A lényeg az, hogy eljutottunk egy helyre, és ott valóban tudtunk horvátul "tárgyalni". Roppant barátságosak voltak, meg is egyeztünk, hogy a focipálya fenntartójával megismertetnek minket. Mondanom sem kell, azonnal beleegyeztek, hogy ott nyugodtan letáborozhatunk több napra is.
A túra
Természetesen sztori-sztori hátán. Volt egy szakasz, amit vonattal tettünk meg. Mi a rendes vagonokban, a bicajok a tehervagonokban. Igen ám, de a biciklik összes adatát le kellett írni, jóformán azt is, hogy ki, hol, és miért vette. A vonat pedig már indul hamarosan. A cédulák azonban még nincsenek készen. Ez nem érdekelte a vasutast, nem engedte fel a bicikliket. Utóbb már az utasok kiabáltak ki az ablakokon és nekünk szorítottak! Hogy ugyan engedjenek már minket fel. Meg is történt. Ibolya néni autóval kísérte végig a csapatot ( nagyobb cuccokat vitt ), így az autót is kellett valakinek vinni tovább. Józsi bácsié lett a feladat, mi pedig Ibolya nénivel a vonaton utaztunk. A vonat elindult, és ekkor derült ki, hogy az autó slusszkulcsa nálunk maradt. Mobiltelefon még nem volt, tiszta idegek voltunk, hogy Józsi bácsi ott maradt kulcs nélkül. Végül nem így volt, mert volt nála tartalék kulcs.
A határnál
Ismeretség révén kibuliztuk, hogy a határnál egy határőr laktanyában aludjunk. Igen ám, csakhogy az ottaniak erről nem tudtak. Nem mehettünk be. Telefonáltunk jobbra-balra, végül jött a telefon, tényleg van engedélyünk. Innentől kezdve volt ott minden. Főzhettünk az udvarban, meleg vízben fürödhettünk és egy nagy teremben aludtunk, ahol előadtuk csak úgy rögtönözve az István a királyt. Megszakadtunk a röhögéstől. Másnap irány Ausztria
Bad Gleichenberg
Ingyen és bérmentve állíthattuk fel a sátrainkat a focipályán, ahol megbeszéltük. Olyan pázsit volt ott, amit soha nem láttunk sehol. Még focizhattunk is és kinyitották nekünk az öltözőt, ahol fürödhettünk minden nap. Jókat főztünk és buliztunk, a városban zenéltünk, egyikünk pedig még a festményeit is árulta. Ebből vettek is a szállásadók. Nagyon szép napok voltak. Az élményeket gazdagította, hogy hazafelé megálltunk a Balatonnál fürödni.
| |